Nemzetgyűlési választás: 1920. január 25–26.
Az 1919-es ellenforradalmi hatalomátvétel után, 1920. január 25–26-on került sor az új, egykamarás parlament megválasztására az új Magyarország megszállás alatt nem álló részein, így Budapesten is.Az új választójogi szabályozás – törvény hiányában – miniszterelnöki és belügyminiszteri rendeletekből állt össze. A dualizmus idején a választójog rendkívül szűk körű volt: még 1912-ben is a 81 798 országgyűlési választó csak a budapesti lakosság 9%-át jelentette. A világháború után nemcsak a forradalmak deklarálták az általános választójogot, hanem az 1919-es Friedrich-féle választójogi rendelet (5985/1919. ME) is csak minimális korlátokat szabott: az aktív választójog általános feltételeként a 24. életév betöltése, hat évi magyar állampolgárság és fél évi helyben lakás szerepelt, ami a nők esetében még kiegészült műveltségi cenzussal is: bármely hazai élő nyelven írni-olvasni tudást kellett igazolniuk. 1920-ban így 464 718 fő, az akkori budapesti lakosok 50%-a, a 24 éven felüliek 84%-a vehetett részt a választáson. Ezt akkor minden politikai erő úgy értékelte, hogy megvalósult az általános választójog, ez az arány egyben a korabeli európai gyakorlatban is magasnak számított.
A szavazás titkos és kötelező volt, a képviselőket 22 egyéni kerületben, többségi elv alapján választották Budapesten is. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt általános tiltakozó távolmaradása mellett a fővárosban lényegében a kisgazdapárt sem szállt harcba, így ott elsősorban keresztény párti és liberális egyéni jelöltek küzdöttek. A keresztény pártiak többsége a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja színeiben indult, de négy kerületben magukat keresztényszocialistának nevező jelöltek is részt vettek. A neves liberális politikusok többsége a Nemzeti Demokrata Párt (NDP) jelöltjeként indult, az irányzat másik pártja az októbrista Függetlenségi és '48-as Párt (F48P) volt, négy egyéni jelölttel. A mérsékelt centrumot három kerületben képviselte a Heinrich Ferenc vezette Nemzeti Középpárt (NKP). Tizenegy pártonkívüli jelölt is indult, köztük olyan jelentős közéleti személyiségek, mint a volt miniszterelnök Wekerle Sándor, és a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének vezetői, Fenyő Miksa és Hegedüs Lóránt.
Az 1920-as választások különlegessége az érvénytelen szavazatok magas aránya: Budapesten közel 20% (az összes szavazó számához viszonyítva). Ezt mind a korabeli elemzők, mind a szakirodalom elsősorban a tudatos tiltakozással magyarázza, miután a szociáldemokraták támogatóikat a szavazólap áthúzására szólították fel. Két egyéni választókerület egyhangú volt, azaz igazi szavazásra nem került sor, miután csak egy-egy, mindkét helyen keresztény párti jelölt szerzett indulási jogot. Mindezek miatt az összesített eredmények csak a ténylegesen szavazó 20 választókerület adatát tartalmazzák, továbbá a szokásostól eltérően a jelöltekre leadott szavazatok arányát nem az érvényes, hanem az összes (érvényes+érvénytelen) szavazathoz viszonyítjuk.
A fővárosi választás összesített eredménye
(a 20 szavazásos választókerületben):
|
 |
Törvényhatósági választás: 1920. július 11–12.
Az ellenforradalmi rendszer kiépülésekor annak képviselői a „bűnös Budapest” koncepció jegyében a fővárosban radikális változásokat, „őrségváltást” terveztek. A kormány szorosabb ellenőrzés alá vonta a főváros közigazgatását Sipőcz Jenő tiszti ügyész kormánybiztossá való kinevezésével, akit áprilistól a főpolgármesteri teendők ellátásával is megbíztak. Az új fővárosi képviselőtestületet, a törvényhatósági bizottságot 1920. július 11–12-én választották, az 1920. évi IX. törvénycikk alapján.A választójog a fél évvel korábbi parlamenti választáséval megegyező volt, így a budapesti lakosoknak 50%-a vehetett részt a választásokon. A szavazás ugyanúgy titkos és kötelező volt, de a parlamentivel szemben ekkor már nem egyéni többségi, hanem pártlistás és arányos választásra került sor. A 10 listás választókerület megegyezett a közigazgatási kerületekkel, és mindegyikben azonos számú mandátumot lehetett szerezni, azaz igen aránytalan, egyértelműen a jobboldalnak kedvező volt ez a beosztás.
A 10 választókerületből háromban (I., IX., X.) csak egy, keresztény párti listát állítottak, ezért azokban nem is tartottak szavazást. A kerületek többségében a keresztény és a liberális listák küzdöttek egymással, míg két helyen sikerült keresztény–liberális paktumos listát állítani, ahol a jelöltek fele-fele arányban kerültek ki a két oldalról. A választási harcot ezekkel sem sikerült kiküszöbölni: a paktumos listával szemben egy demokrata ellenzéki (V.), illetve egy Friedrich-párti keresztény (VII.) ellenlista is indult. A pártelnevezések nem voltak egységesek, kerületenként különböztek, de egyik oldalon az elmaradhatatlan „keresztény” jelző mutatta a bizonyos szintű egybetartozást, míg a másik oldalt éppen ennek hiánya jellemezte. A szociáldemokraták ahogy a parlamenti, úgy a törvényhatósági választáson sem indultak, támogatóiknak részben újra az érvénytelen szavazást, egyes kerületekben (VI., VIII.) pedig a liberális demokraták támogatását ajánlották. Az 1920-as nemzetgyűlési választásokhoz hasonló speciális okok miatt az összesített eredmények itt is csak a ténylegesen szavazó 7 választókerület adatát tartalmazzák, és a pártokra leadott szavazatok arányát nem az érvényes, hanem az összes (érvényes+érvénytelen) szavazathoz viszonyítjuk.
A fővárosi választás összesített eredménye:
(a 7 szavazásos választókerületben):
|
 |
Nemzetgyűlési választás: 1922. június 1–2.
Az 1920. elején megválasztott nemzetgyűlés mandátuma két évre szólt, így 1922 februárjában Horthy Miklós kormányzó feloszlatta azt. Az újabb nemzetgyűlési képviselőválasztást Budapesten 1922. június 1–2-án tartották.Az előző parlament nem fogadta el a Bethlen István miniszterelnök által benyújtott választójogi törvényjavaslatot, de a feloszlatás után a kormány miniszterelnöki és belügyminiszteri rendeletekkel újraszabályozta a választási rendszert. A műveltségi és életkori cenzusok szigorításával jelentősen csökkentették a választójogosultak számát (a fővárosban a lakosság 38%-ára), bár a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt még nagyobb számban bent maradtak a névjegyzékben olyanok is, akiknek a törvény szerint már nem lehetett volna választójoguk. A választójog csökkentése a fővárosban elsősorban a szociáldemokratákat érintette kedvezőtlenül. Az ország nagy részével ellentétben Budapesten megmaradt a titkos szavazás, az 1920-as 22 egyéni kerületet viszont három nagy pártlistás választókerület (Buda, Észak-Pest és Dél-Pest) váltotta fel, a többségi helyett arányos rendszerrel.
Az 1922-es választáson igen sok párt próbált mandátumokat szerezni Budapesten is, ahol Bethlen új kormánypártja, az Egységes Párt nem indult. A keresztény irányzat megosztott volt, a kormánytámogató Keresztény Egységes Párt (KREP) mellett több ellenzéki alakulat (AFP, KNP, KRSZP, SZKRE) is részt vett a küzdelemben. Jelentős volt még a liberális Egyesült Nemzeti Demokrata és Szabadelvű Párt (ENDSZP), valamint a baloldali Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP).
A fővárosi választás összesített eredménye:
|
 |
Törvényhatósági választás: 1925. május 21–22.
Az 1920 júliusában három évre megválasztott önkormányzati képviselőtestület, a fővárosi törvényhatósági bizottság mandátuma 1923 végén lejárt, és az nem is működött tovább. A Bethlen István vezette kormány ugyanis a Wolff Károly és a Keresztény Községi Párt (KKP) irányította fővárosi közgyűléssel való ellentétei miatt külön kormánybiztost nevezett ki Budapest élére. Az újabb választásokat csak 1925 májusában tartották meg.1920-ban a budapesti lakosoknak 50%-a vehetett részt a választásokon, amit akkor általános választójogként értékeltek, és a korabeli európai gyakorlatban is magasnak számított. 1922-ben Bethlen István miniszterelnök az életkori, műveltségi cenzusok szigorításával jelentősen csökkentette a jogosultak számát. Ez a törvényhatósági választásoknál az 1924-es fővárosi törvényen (XXVI. tc.) keresztül valósult meg, amely a parlamenti választójog cenzusait vette át, illetve a helyben lakás kritériumának kettőről hat évre történő emelésével azt tovább szigorította. A jogfosztás mértékét jól mutatja, hogy 1925-re Budapesten a választójogosultak aránya 30%-ra csökkent. A szavazás titkos és kötelező maradt, 22 választókerületben, pártlistákra történt.
A választáson induló pártlisták három nagyobb csoportba sorolhatók. Az 1920-as fővárosi választás nyertesével, a Wolff Károly vezette radikális keresztény párttal szemben Bethlen István kormányfő új fővárosi pártot (EKPP) hozott létre, amely reményei szerint integrálta volna a mérsékelt polgári liberális erőket is. A liberális-demokrata politikusok nagyobb része azonban a szociáldemokratákkal közös választási szövetség (DBL) létrehozását támogatta.
A fővárosi választás összesített eredménye:
|
 |
Országgyűlési választás: 1926. december 14–15.
A második Nemzetgyűlés mandátumának ideje 1927 júniusában járt volna le, de a Felsőház felállításáról szóló törvény elfogadása után, Bethlen István miniszterelnök javaslatára, Horthy Miklós kormányzó 1926. november 15-én feloszlatta a parlamentet. Az országgyűlési képviselőválasztás napja Budapesten 1926. december 14–15-e volt.Az először alkalmazott 1925. évi XXVI. törvénycikk rendelkezéseinek megfelelően a fővárosban három nagy választókerületben (Buda, Észak-Pest és Dél-Pest) pártlistákra és titkosan voksoltak. Az 1922-es bethleni jogfosztás következtében azonban a fővárosi lakosoknak ekkor már csak egyharmada rendelkezett választójogosultsággal, szemben az 1920-as 50%-os aránnyal. Bethlen István elsősorban az ellenzéki szavazók számát kívánta csökkenteni, ami a fővárosban elsősorban a szociáldemokratákat érintette kedvezőtlenül.
A bethleni konszolidáció hatására a korábbinál egyszerűbb lett a pártstruktúra, az egymáshoz közelálló pártok egyesültek vagy legalábbis a választás időszakában közösen léptek fel. Budapesten a jobboldali kormánypárt és a három nagy irányzat (keresztény pártiak, liberálisok és szociáldemokraták) egy-egy pártja mindhárom, a Gömbös Gyula vezette fajvédők pedig a két pesti választókerületben tudtak listát állítani.
A fővárosi választás összesített eredménye:
|
 |
Törvényhatósági választás: 1930. december 21–22.
Az 1925-ben megválasztott fővárosi képviselők felét a korábbi törvény szerint 1928-ban újra kellett volna választani. A kormány azonban az új fővárosi törvény készítésére hivatkozva a választást elhalasztotta, a képviselők megbízatását meghosszabbították. A törvényhatósági bizottság újjáalakítására ezért csak az új fővárosi törvény (1930. évi XVIII. tc.) életbe lépése után került sor.1930-ban a választójogosultság feltételei nem változtak, a budapesti lakosok 29%-a rendelkezett választójoggal. A szavazás továbbra is titkos és kötelező volt, a választás előtt közvetlenül készített névjegyzéknek köszönhetően igen magas lett a részvételi arány: a jogosultak több mint 93%-a elment szavazni. A választókerületi beosztást viszont megváltoztatta jobboldali kormánytöbbség: az újonnan kialakított 14 közigazgatási kerületben történő mandátumkiosztás számukra előnyösebb volt. Az új beosztással az ajánlási rendszer is megváltozott. A listaállításhoz a pártoknak minden kerületben 1000 választó aláírását kellett benyújtaniuk, ez a Belvárosban vagy az új I. kerületben a jogosultak több mint 10%-át jelentette. E korlátozása miatt csak a fővárost közösen irányító két jobboldali párt (EKPP és KKP) tudott minden választókerületben listát állítani, ez a szociáldemokratáknak a Belvárosban, a megosztott liberálisoknak (NSZP, NDP) az I. és XIV. (Zugló) kerületben nem sikerült. Az új indulók közül a Keresztény Ellenzék (KE) tíz, a frontharcosok (ENP) hét, a további három kisebb párt (JEP, KISP, GP) pedig csak egy-egy kerületben szerepelt.
A választás után a 14 kerület felében adtak be panaszokat, amelyek nyomán a Közigazgatási Bíróság megsemmisítette három kerület végeredményét. A szavazást így meg kellett ismételni 1931. június 7–8-án a XIV. kerületben, immár a korábban jogszerűtlen kizárt két liberális és a Friedrich-féle keresztény ellenzéki párt részvételével, 1932. február 21–22-én a XI. kerületben (amelyen csak ugyanazok a pártok indulhattak, mint 1930-ban) és végül 1932. május 22–23-án az I. kerületben az ott jogszerűtlen kizárt Egyesült Nemzeti Párt (ENP) részvételével.
A fővárosi (alap)választás összesített eredménye (1930. december):
|
 |
Országgyűlési választás: 1931. június 28–29.
Az 1926 végén öt évre megválasztott képviselőház a teljes ciklus kitöltéséig még több mint fél évig működhetett volna, 1931 nyarán Bethlen István miniszterelnök és Horthy Miklós kormányzó azonban a gazdasági válsággal együtt járó népszerűtlen intézkedések meghozatala előtt újra kívánta rendezni a sorokat.A választást ezúttal is az 1925. évi XXVI. törvénycikk alapján rendezték meg, a fővárosban pártlistákra és titkosan szavaztak. A választójogosultak aránya érdemben nem változott, továbbra is a lakosság alig több mint 30%-a vehetett részt a voksoláson.
A jobboldali kormánypárt (EP) és a szociáldemokrata párt mindhárom választókerületben önálló listát állított. Ez a keresztény pártok közül csak a Wolff Károly vezette pártnak (KGSZP) sikerült, míg a Friedrich István irányította Keresztény Ellenzék csak Budán és Észak-Pesten, a keresztényszocialisták (KRSZP) csak Észak-Pesten tudták az előírt számú érvényes ajánlást összegyűjteni. A liberálisok is megosztottak voltak: a Rassay Károly vezette szabadelvűek (SZDE) mindhárom, a nemzeti demokraták (NDP) viszont csak az észak-pesti választókerületben indultak.
A fővárosi választás összesített eredménye:
|
 |
Országgyűlési választás: 1935. április 6–7.
Közvetlenül az 1931. évi választások után, több mint tíz éves kormányfői működés után lemondott Bethlen István. 1932 októberében Horthy Miklós kormányzó Gömbös Gyulát nevezte ki miniszterelnöknek. A választójog megreformálásának ígérete is szerepelt az új kormányfő Nemzeti Munkatervének 95 pontja között. Amikor azonban 1935-ben Gömbös elérte a parlament idő előtti feloszlatását, többé már nem volt fontos számára a reform, a választásokat ismét az 1925. évi XXVI. törvénycikk alapján rendezte meg. A fővárosban a választójogosultak aránya így lényegében nem változott, a lakosság 30%-a vehetett részt a titkos, pártlistás szavazáson.Gömbös Gyula hivatalosan átvette Bethlen Istvántól a kormánypárt vezetését is, amelynek hivatalos nevét Nemzeti Egység Pártjára (NEP) változtatta meg. A NEP mellett a Wolff Károly keresztény pártja (KWP), a liberálisok (SZDE) és a szociáldemokraták tudtak listát állítani mindhárom fővárosi választókerületben. Budán és Dél-Pesten rajtuk kívül más nem is indult, míg Észak-Pesten nagy volt a versengés: Friedrich István és Griger Miklós keresztény párti szövetsége (KE-LNP), a Bajcsy-Zsilinkszy Endre pártja és a Kossuth-pártiak szövetsége (NRP-FKP) és további három kisebb párt is küzdött a mandátumokért.
A választás után az ellenzéki KE-LNP petíciót adott be a budai és a délpesti választókerületben az ajánlásainak elutasítása miatt. Utóbbi sikerrel járt, a Közigazgatási Bíróság megsemmisítette a délpesti végeredményt, ezért ott 1935. október 26–27-én megismételték a szavazást.
A fővárosi (alap)választás összesített eredménye (1935. április):
|
 |
Törvényhatósági választás: 1935. június 2–3.
Az 1930-ban megválasztott fővárosi közgyűlés mandátuma 6 évre szólt, azonban az 1935. évi országgyűlési választáson elért kormánypárti siker után Gömbös Gyula miniszterelnök a főváros irányítására is nagyobb befolyást kívánt gyakorolni. 1935. júniusában így előrehozott törvényhatósági választást tartottak, kis mértékben módosított szabályok szerint (1934. évi XII. tc.).1935-ben a választójogosultság feltételei továbbra sem változtak, viszont a jogosultak száma csökkent: a budapesti lakosoknak csak 27%-a voksolhatott. Ennek az volt az oka, hogy a választás előrehozása miatt már nem maradt idő új választói névjegyzék készítésére, sőt még a régi, 1930-as névjegyzék részleges kijavítását sem végezték el. Így a két választás között elhunytak és a Budapestről elköltözők ugyan szerepeltek a névjegyzékben, viszont hiányoztak például azok a fiatalok, akik időközben betöltötték a választójogosultsághoz szükséges életkort. Az elavult névjegyzék miatt az ajánlások összegyűjtése jóval nehezebbé vált, ráadásul a kormány által szabott rövid határidők miatt erre alig több mint 10 nap állt rendelkezésre. Ez természetesen az ellenzéket sújtotta, így például a XII. kerületben a két fő jobboldali párton (NEP, KKP) kívül, amelyek minden kerületben tudtak listát állítani, más párt ajánlásait nem is fogadták el. A nagy irányzatok közül a szociáldemokraták végül az I., IV. és XII., a liberálisok (EPEL) az I., XII. és XIII. kerületben estek el a listaállítástól, a kisebb jobboldali és liberális ellenzéki pártok pedig csak pár kerületben szerepelhettek. A szűk pártkínálat miatt több helyen is jelentős volt a tudatos érvénytelen szavazás, legkiugróbb mértékben a már említett XII. kerületben (15% érvénytelen szavazat). Az ajánlások visszautasítása miatt az ellenzék nagyszámú panaszt adott be a választások eredménye ellen, sikertelenül.
A fővárosi választás összesített eredménye:
|
 |
Országgyűlési választás: 1939. május 28–29.
Az 1935-ben megválasztott képviselőház ezúttal sem töltötte ki a teljes, ötéves ciklust. 1938 novemberében kormánypárt, a Nemzeti Egység Pártja 62 képviselő kilépésével elvesztette parlamenti többségét, így már 1939 elején számítani lehetett az újabb előrehozott választásra.A választásokat az 1938. évi XIX. törvénycikk alapján rendezték meg. Az új szabályozás jelentős módosításokat tartalmazott, amelyek közül a fővárosi választókat az életkori és műveltségi cenzusok szigorítása érintette, valamint az, hogy a „vidéki” kettős szavazáshoz képest Budapesten egyéni jelöltekre nem, csak pártlistákra lehetett voksolni. Az ún. második zsidótörvény (1939. évi IV. tc.) hatására Budapesten további kb. 35 ezer zsidónak minősített személy esett el a szavazás lehetőségétől. A választáson így a fővárosi lakosoknak kevesebb mint 30%-a vehetett részt.
Az 1935 óta eltelt négy évben csaknem minden párt nevet változtatott. Az 1939 februárjában miniszterelnökké kinevezett Teleki Pál vezetésével alakult meg az új kormánypárt, a Magyar Élet Pártja (MÉP). A fővárosi politikai életben meghatározó szerepet betöltő Wolff Károly halála után pártja, a Keresztény Községi Párt feladta önállóságát és beleolvadt a kormánypárt fővárosi szervezetébe. A liberálisok egy része a zsidótörvény miatt nem indult, másik részüket a Rassay Károly vezette Polgári Szabadság Párt (PSZP) képviselte. A szociáldemokraták pártnevükből elhagyták a „magyarországi” jelzőt. Az új, előretörő szélsőjobboldalhoz a Nyilaskeresztes Párt (NYKP) és a Nemzeti Front (NF) tartozott.
A fővárosi választás összesített eredménye:
|
 |
Törvényhatósági választás: 1945. október 7.
A II. világháború utolsó szakaszában jött létre a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF), öt párt részvételével: a Magyar Kommunista Párt (MKP), a Horthy-korszak két parlamenti ellenzéki pártja: a Kisgazdapárt (FKGP) és a Szociáldemokrata Párt (SZDP), továbbá a Nemzeti Parasztpárt (NP) és a Polgári Demokrata Párt (PDP). E pártokból alakult meg az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány. A harcok befejezése után került napirendre az új választások ügye: előbb a fővárosban és környékén (Nagy-Budapesten) helyhatósági, majd egy hónapra országos parlament képviselőválasztásokat tartottak.A kormány 1945 augusztus végén rendelettel (7460/1945. ME.) szabályozta a helyi választást, lényegében hasonló módon, mint a később a parlament a nemzetgyűlési választást (1945. évi VIII. tc.). Általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással – az 1920. évi választás után – először járulhattak urnákhoz a szavazópolgárok (a német kisebbség kivételével). Eltöröltek minden műveltségi cenzust, és a választójog korhatára férfiaknál és nőknél egyaránt 20 évre csökkent, ezzel eltűnt a nemek közötti korábbi megkülönböztetés is. A demokratikus választójognak köszönhetően a fővárosi lakosok 70%-a voksolhatott a pártlistákra. A választás igen magas részvétellel történt, a jogosultaknak 93%-a vett részt a szavazáson.
A választásokon való indulást a törvény a koalíciós pártok képviselőiből álló bizottság engedélyéhez kötötte. Végül az MNFF öt pártján kívül a Magyar Radikális Párt (MRP) vett részt a választáson, míg a kommunista és a szociáldemokrata párt Dolgozók Egységfrontja (DEF) elnevezéssel közös listát állított.
A fővárosi választás összesített eredménye (Budapest-környék nélkül):
|
 |